Szív – és érrendszeri betegségek

Tromboembóliás kórképek

A tüdőembólia gyakori halálok. A hirtelen halált halt és felboncolt betegek kb. 20%-nál mutatható ki. Az összes kórházban elhunyt beteg 3-4%-a szintén ennek a kórképnek következtében veszíti életét. A legnagyobb veszély a frissen műtötteket, illetve a tartósan ágyhoz kötött betegeket érinti.
Tüdőembóliáról akkor beszélünk, ha a tüdőverőerek közül egyet vagy többet valamilyen oldhatatlan anyag zár el, amely a vérkeringéssel jutott oda. Ez az anyag lehet a vérbe kerülő levegő, zsírcsepp, de a gyakorlatban csaknem mindig a vérpályában keletkezett vérrög (trombus). Leggyakrabban az alsó végtag mélyvénás rendszerében, ritkábban a medence és a hasi visszerekben kialakult vérrögösödés okozza.
Tekintettel arra, hogy a mélyvéna trombózisa és a tüdőembólia egymással összefüggő betegségek, a kettőt együtt az orvosi irodalom „vénás tromboembólia” névvel illeti.
Körülbelül 150 éve tudott, hogy 3 ok vezethet a vénás tromboembólia kialakulásához. Az érfal sérülése (pl. alsóvégtagok sérülése, vagy műtéti beavatkozás során), vénákban a keringés lelassulása (pl. az alsóvégtagok mozdulatlanságát okozó tartós ágyhoz kötöttség, órákig tartó utazás, ülő munka), a vér fokozott alvadékonysága (pl. a vérben a vörösvértestek számának emelkedése, a véralvadásban szereplő fehérjék koncentrációjának növekedése, fogamzásgátló gyógyszerek) okozhat vérrög kialakulását. Az említett okok sokszor együtt jelentkezhetnek. Mint például tumoros betegségben mely bonyolult folyamatok által fokozza az alvadékonyságot és a daganat növekedése a vénák külső összenyomásával a keringés lassulását okozza.
A tüdőembólia három formát ölthet, attól függően, hogy a tüdőverőér elzáródás főágat, középágat vagy kiságat érint. Ez magyarázza a kórkép tüneteinek sokszínűségét, sokszor a diagnózis nehézségét.

A főág elzáródása esetén vagy azonnali halál következik be, vagy hirtelen erős fájdalom, súlyos fulladás, szederjesség („elkékülés”) lép fel, és a halál később beáll, hacsak idejében nem történik meg a megfelelő orvosi beavatkozás.
A középág elzáródása gyakran tüdőinfarktushoz vezet, vagyis az elzáródás mögötti tüdőszövet vérzését és elhalását okozza, ezért tartósak a beteg panaszai. Ezek jellegzetesek, azaz: hirtelen, nyilallásszerűen jelentkező mellkasi fájdalom, nehézlégzés, véres köpetürítés, szapora pulzus és a láz.

A kis ág vagy ágak elzáródását orvosi nyelven mikroembóliának nevezik. Az olvasó számára legfontosabb, hogy ennek a tüneteit tudja felismerni, mert így időben fordulhat orvoshoz, és a betegség is hamarabb diagnosztizálható. A mikróembolia felismerését az teszi nehézzé, hogy a jellegzetes tünet együttes (heves, szúró mellkasi fájdalom, fulladás, véres köpetürítés) sokszor nem egyszerre jelentkezik, csak egy vagy kettő észlelhető. Néha a panaszok spontán megszűnnek, majd visszatérnek ezt ismétlődő mikróembolusok („hírnők-embolusok”) okozzák. Nagyon fontos lenne már ezeket a tüneteket komolyan venni, hogy elkerülhető lehessen a későbbi végzetes kimenetel. Ez főként a veszélyeztetett betegek esetében (elhízás, terhesség, daganatos megbetegedés, tartós ágyhoz kötöttség, korábbi vérrögösödés, hasi és kismedencei műtétek, orális fogamzásgátló szedése, tágult végtagi visszerek) igényel odafigyelést.
A tüdőembólia diagnózisát (sokszor csak gyanúját) – a hajlamosító tényezők, a beteg panaszai, a beteg fizikális vizsgálata, melybe az embólia forrás keresése is beletartózik – alapján az első vizsgáló orvos állítja fel. A gyanú fennállása esetén is intenzív ellátásra alkalmas osztályra kell utalni a beteget, ahol specialis laborvizsgálatok, mellkas röntgen- CT vizsgálatok és a tüdő vérkeringését feltérképező szcintigráfiával és angiográfiával jutnak a pontos kórisméhez. A diagnosztikai munkát segíti az EKG-n észlelhető jellegzetes elváltozások, valamint a végtagok Doppler-vizsgálata.

A kezelés alapja súlyos esetben az azonnali vérrögoldás (fibrinolízis) és enyhe tünetek esetén a tartós „alvadás gátló” (antikoaguláns) alkalmazása, melyet a fellépő szövődmények (szívelégtelenség, ritmuszavar tüdőgyulladás) és tünetek (fájdalom, láz) therápiájával egészítenek ki a beteg folyamatos monitorozása mellett. Az alvadás gátló kezelés több hónapon át, néha a beteg élete végéig szükséges, mely állandó laboratóriumi (prothrombin szint) ellenőrzést kíván.
A megelőzés egyenlő a mélyvénás trombózisok kialakulásának megakadályozásával, amit gyógyszerekkel és fizikai módszerekkel érhetünk el. Ez utóbbinál megemlíthető a műtét utáni mobilizáció, a fekvőbetegek alsó végtagjának megemelése, az aktív és passzív alsó végtagi torna, valamint rugalmas pólya alkalmazása.

E betegség tárgyalását azért is tartottuk fontosnak, mert – mint láttuk a vénás trombózis kialakulásában az életmódnak fontos szerepe van. A rendszeres mozgás, sportolás, edzés, az elhízás megelőzése, dohányzás abbahagyása ugyanolyan kívánatos, mint a ma már rutinszerűen alkalmazott orvosi tevékenység a fekvő beteg osztályokon.

dr. Schreiner Péter
belgyógyász szakorvos